Aki messze földre varázsolta az örök tavaszt

„Mennyivel boldogabb a névtelenség, mint a rang és az istenverte társadalmi kötelezettségek. Ezért gondolom, hogy a rám maradt vagyonnak csak úgy adok értelmet, ha elvetem. Ha leszek a virágos gróf, a bolond.” (Gróf Ambrózy-Migazzi István)

Három út, a múlt, jelen és jövő útjának kereszteződésében, Kám község határában feküdt a középkorban elpusztult település, a regényes és vadregényes Jeli. Regényes, hiszen az ókori római katonák útja erre vezetett, a másik irányból a későbbi nemzedék a Hegyhát borát szállította a Rába völgyébe kenyérért cserébe, s napjainkban a 8-as és a 87-es úton közelíthető meg. A vadregényes táj zegzugos, meredek és lankás, akár egy görög mitológiai erdő. S talán ez valóban igaz, hiszen egy jó darab varázslat rejtőzik itt. Az antik hitrege szerint a királyné gyertyája (Asphodelus albus) világította meg az alvilági mezőket, s ennek a növénynek az egyik legszebb otthona ma is ezen a vidéken van.

Nem csoda, hogy ez a mágikus, vadóc tündérkert ihlette meg hazánk legendás botanikusát, Ambrózy-Migazzi Istvánt, akit mintha a sors rendelt volna a Jeli Arborétum megteremtésére. A „virágos gróf” 1869-ben született báró Ambrózy Lajos és gróf Erdődy Agathe gyermekeként Nizzában, Franciaország mediterrán klímájú vidékén. Később a Vas megyei Tanán nevelkedvén édesanyja különleges módon plántálta belé a növények szeretetét, marékszám hordta kastélyuk parkjába a vadvirágokat, amelyek fiának lelkes közreműködésével el is szaporodtak ott.

Így nem meglepő, hogy a bécsi középiskolában a botanika lett a legkedvesebb tantárgya, majd jogi tanulmányai mellett is e tárgyban folytatott tanulmányokat. A legváltozatosabb tájakon utazván rabul ejtették Anglia parkjai, Algéria buja flórája, a Földközi-tenger mediterrán növényei, lombhullató örökzöldjei. Ambrózy-Migazzi István a csodálatos élményektől elbűvölve, lehetetlent nem ismervén tűzte ki életcélját: elhozni a kontinentális éghajlatú Magyarországra az örök tavaszt. 1892-ben házasságot kötött Migazzi Antónia grófnővel, akivel még kanári-szigeteki nászútjukon is különleges délszaki növények magjait gyűjtötték, s azokat hazahozván megvetették a jövő örökké zöldellő kertjének alapjait. A szerető hitves támogatásával, annak felvidéki, malonyai birtokán a gróf létrehozta első arborétumát, amely mintegy 1500, többnyire külhoni fajtából állt.

Ám első csodakertje történetének az I. világháború vetett véget. A házaspár magyar állampolgárságához ragaszkodván elvesztette otthonát.

Malonyán a kert további gondozását főkertészére, Misák Józsefre (Jozef Mišák) bízta, s ő nagy szakértelemmel folytatta is a munkát Ambrózy utasításai szerint. A Malonyai Arborétum ma is látogatható, napjainkban a Szlovák Tudományos Akadémia Dendrológiai Intézetének központja.

Ambrózy a világháború időszakában már a vas megyei Tanán élt, s a megyét járván kereste egy új arborétum létesítésére alkalmas földterületet. Az alkalmas helyet végül Kám község határában, Jelihálás pusztán találta meg. Tömörd határában, Nádor major mellett is vásárolt leromlott állapotú, ún. tűzifaerdőt, melyben növényhonosításokat végzett. A telepítés eredménye még napjainkban is fellelhető, s főként különböző sáfrány-, hóvirág- és tőzike-fajokra bukkanhatunk a ma Ambrózy-erdőnek nevezett területen.

Temes vármegyében, Újbázos községben (Trianon óta Romániához tartozik) Ambrózy unokafivéreivel, Lajossal és Andorral szintén arborétumot alapított, s ez ma az Újbázosi Arborétum.

Ambrózy-Migazzi gróf Jeli érdekességeit hamar felfedezte, s a Magyar Kir. Természettudományi Társulat Növénytani Szakosztályának lapjában, a Botanikai Közleményekben 1922 őszén azt írta: „Magyarországon e tavasszal léptem ismét kertészeti aktivitásba Vas megyében…”

A mai Felsőkertben, 5 hektárnyi területen indította a munkát, s folytathatta 1933-ban bekövetkezett haláláig. 1932-ben súlyosan megbetegedett, de ezt eleinte titkolta családja elől, s a szokottnál is nagyobb ütemben szorgalmazta a kertben a vetést, dugványozást, ültetést. Majd egy augusztus eleji napon szólt erdészének, legkitartóbb munkatársának, Vörös Lajosnak:
 - Hozzon magával, kérem, egy kapát!
 - Milyen kapát, uram, hová megyünk?
 - Teljesen mindegy, milyen kapát hoz…
Sokáig bujkáltak az őserdő sűrűségű borókásban, míg egy eldugott helyen Ambrózy meg nem állt.
 - Jelölje meg ezt a helyet kérem, hogy majd meg tudja mutatni a családomnak. Azt akarom, hogy ide temessenek.
Néhány hét múlva, augusztus 31-én fejezte be alkotásokban gazdag életét. Síremlékén jelmondata olvasható: „Semper vireo” – örökké zöldellek.

A lakóhelytől húsz kilométernyire kiválasztott temetkezési hely, a síron túlról is, szelíd erőszakkal ösztönözte családját a kert gyakori látogatására. Özvegye hűségesen, élete végéig gyakran járt ki, őriztette és fenntartotta a kertet. A „virágos gróf” szerető hitvese 1945-ben hunyt el Tanán, s az ottani temetőben nyugszik.