Semper vireo – Ambrózy-Migazzi István legendás alakja
„Mennyivel boldogabb a névtelenség, mint a rang és az istenverte társadalmi kötelezettségek. Ezért gondolom, hogy a rám maradt vagyonnak csak úgy adok értelmet, ha elvetem. Ha leszek a virágos gróf, a bolond.”
Gróf Ambrózy-Migazzi István
Három út, a múlt, jelen és jövő útjának kereszteződésében, Kám község határában feküdt a középkorban elpusztult település, a regényes és vadregényes Jeli. Regényes, hiszen az ókori római katonák útja erre vezetett, a másik irányból a későbbi nemzedék a Hegyhát borát szállította a Rába völgyébe kenyérért cserébe, s napjainkban a 8-as és a 87-es úton közelíthető meg.
A vadregényes táj zegzugos, meredek és lankás, akár egy görög mitológiai erdő. S talán valóban egy jó darab varázslat rejtőzik itt. Az antik hitrege szerint a királyné gyertyája (Asphodelus albus) világította meg az alvilági mezőket, s ennek a növénynek az egyik legszebb otthona ma is ezen a vidéken van.
Nem csoda, hogy ez a mágikus, vadóc tündérkert ihlette meg hazánk legendás botanikusát, Ambrózy-Migazzi Istvánt, akit mintha a sors rendelt volna a Jeli Varázskert megteremtésére.
A „virágos gróf” 1869-ben született báró Ambrózy Lajos és gróf Erdődy Agathe gyermekeként Nizzában, Franciaország mediterrán klímájú vidékén. Később a Vas megyei Tanán nevelkedvén édesanyja különleges módon plántálta belé a növények szeretetét: marékszám hordta kastélyuk parkjába a vadvirágokat, amelyek fiának lelkes közreműködésével el is szaporodtak ott. Így nem meglepő, hogy a bécsi középiskolában a botanika lett a legkedvesebb tantárgya, majd jogi tanulmányai mellett is e tárgyban mélyült el még jobban...
A legváltozatosabb tájakon utazván rabul ejtették Anglia parkjai, Algéria buja flórája, a Földközi-tenger mediterrán növényei, lombhullató örökzöldjei.
Ambrózy-Migazzi István a csodálatos élményektől elbűvölve, lehetetlent nem ismervén tűzte ki életcélját: elhozni a kontinentális éghajlatú Magyarországra az örök tavaszt.
1892-ben házasságot kötött Migazzi Antónia grófnővel, akivel még kanári-szigeteki nászútjukon is különleges délszaki növények magjait gyűjtötték, s azokat hazahozván megvetették a jövő örökké zöldellő kertjének alapjait. A szerető hitves támogatásával, annak felvidéki, malonyai birtokán a gróf létrehozta első arborétumát, amely mintegy 1500, többnyire külhoni fajtából állt.
Ám első csodakertje történetének az I. világháború véget vetett: a házaspár magyar állampolgárságához ragaszkodván elvesztette otthonát. Malonyán a kert további gondozását főkertészére, Misák Józsefre (Jozef Mišák) bízta, s ő nagy szakértelemmel folytatta is a munkát Ambrózy utasításai szerint. A Malonyai Arborétum ma is látogatható, napjainkban a Szlovák Tudományos Akadémia Dendrológiai Intézetének központja.
Ambrózy a világháború időszakában már a vas megyei Tanán élt, s a megyét járván keresett egy új arborétum létesítésére alkalmas földterületet. Ezt a helyet végül Kám község határában, Jelihálás pusztán találta meg.
Tömörd határában, Nádor major mellett is vásárolt leromlott állapotú, ún. tűzifaerdőt, melyben növényhonosításokat végzett. A telepítés eredménye még napjainkban is fellelhető, s főként különböző sáfrány-, hóvirág- és tőzike-fajokra bukkanhatunk a ma Ambrózy-erdőnek nevezett területen.
Temes vármegyében, Újbázos községben (Trianon óta Romániához tartozik) Ambrózy unokafivéreivel, Lajossal és Andorral szintén arborétumot alapított, s ez ma az Újbázosi Arborétum.
Ambrózy-Migazzi gróf Jeli érdekességeit hamar felfedezte, s a Magyar Kir. Természettudományi Társulat Növénytani Szakosztályának lapjában, a Botanikai Közleményekben 1922 őszén azt írta:
„Magyarországon e tavasszal léptem ismét kertészeti aktivitásba Vas megyében…”
A mai Felsőkertben, 5 hektárnyi területen indította a munkát, s folytathatta 1933-ban bekövetkezett haláláig. 1932-ben súlyosan megbetegedett, de ezt eleinte titkolta családja elől, s a szokottnál is nagyobb ütemben szorgalmazta a kertben a vetést, dugványozást, ültetést. Majd egy augusztus eleji napon szólt erdészének, legkitartóbb munkatársának, Vörös Lajosnak:
– Hozzon magával, kérem, egy kapát!
– Milyen kapát, uram, hová megyünk?
– Teljesen mindegy, milyen kapát hoz…
Sokáig bujkáltak az őserdő sűrűségű borókásban, míg egy eldugott helyen Ambrózy meg nem állt.
– Jelölje meg ezt a helyet kérem, hogy majd meg tudja mutatni a családomnak. Azt akarom, hogy ide temessenek.
Néhány hét múlva, augusztus 31-én fejezte be alkotásokban gazdag életét.
Síremlékén jelmondata olvasható: „Semper vireo” – örökké zöldellek.
A lakóhelytől húsz kilométernyire kiválasztott temetkezési hely, a síron túlról is, szelíd erőszakkal ösztönözte családját a kert gyakori látogatására. Özvegye hűségesen, élete végéig gyakran járt ki, őriztette és fenntartotta a kertet.
A „virágos gróf” szerető hitvese, Migazzi Antónia grófnő 1945-ben hunyt el Tanán, s az ottani temetőben nyugszik.
