Különleges látnivalók a megfigyelés szerelmeseinek
Akárhova nézünk a Jeli Varázskertben az aljnövényzettől kezdve a fák kérgein keresztül egészen a lombkoronáig, különleges állatokra bukkanhatunk.
Számos ritka és védett madárfaj él itt, és a különlegesen jó megfigyelők azt is láthatják, ahogyan egyes madárfajok egyedei milyen művészi rajzolatokat vájnak a fák kérgébe, vagy mások milyen különleges gondossággal alakítják ki fészkelő helyüket. És ne lepődjünk meg azon sem, ha a bokrok között napozó rézsiklóra bukkanunk, vagy épp szárnyaikat próbálgató, pihegő madárfiókákat látunk, amelyeket a szüleik hívogatnak kedves hangon.
Karvaly (Accipiter nisus)
Kisméretű ragadozómadár, amely egész Eurázsiában elterjedt, a Kanári-szigetektől kezdve egészen Japánig lehet találkozni ezzel a Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján szereplő védett fajjal.
A Jeli Varázskertben jó eséllyel lehet megfigyelni ezeket a rendkívüli madarakat, a sűrű, fiatal fenyőerdőkben nagyon jól érzik magukat.
Részben vonuló életmódot folytatnak, ősszel követik a melegebb égövekre repülő madárcsapatokat. Ilyenkor gyakran fel-felbukkannak lakott területeken is, ez adhatott helyt Arisztotelész megállapításának, miszerint a kakukk télre karvallyá változik. A karvaly ugyanis nagyon hasonlít a kakukkhoz, de utóbbi ősszel elvonul tőlünk, így okozhatta ezt a kedves félreértést.
Búbos cinege (Lophophanes (Parus) cristatus)
Ez az apró termetű madárfaj, az európai kontinens egyetlen bóbitás cinegefaja, Magyarországon védettséget élvez.
Vas megyében különösen nagy szerencséjük van e madarak kedvelőinek, hiszen a fenyőerdőknek hála, a környék legjellegzetesebb madara.
A Jeli Varázskert különlegessége és nagy büszkesége az is, hogy annak ellenére, hogy ez a kedves kis madár, amely nem mellesleg nagyon hasznos rovarpusztító is, ritkán fogad el mesterséges odút, ebben a varázslatos parkban mégis előfordult, hogy egy ilyenben nevelte fel a fiókáit.
Fekete harkály (Dryocopus martius)
Ez a fenséges megjelenésű, ébenfekete tollruhájú, vöröskoronás madár a legnagyobb termetű harkályunk.
Ha elég figyelmesek vagyunk és elég magasra tekintünk, megpillanthatjuk ovális bejáratú odúját, amelyet saját maga készít.
Ennek az odúnak nagy munka az építése, puhafában (pl. nyárfa) két hétig, keményfában (pl. bükkfa) egy hónapig is eltarthat. Költőterületéhez hűséges, a fiatalabbak is a közeli erdőrészeken telepednek le. Állandó, védett madár hazánkban. Táplálékáért a fákat kopogtatja, hangyákat, lárvákat, de nagyobb bogarakat, akár szarvasbogarat is zsákmányolhat. Munkásságát a fákba vésett különös minták szegélyezik.
Sárgafejű királyka (Regulus regulus)
Európa legkisebb, mindössze 5-6 gramm súlyú madara, ezért figyelmesnek kell lennie annak, aki ezeket a királyi madárkákat szeretné megpillantani.
Kizárólag lucfenyvesekben fészkelnek, táplálékukat is e fenyvesek állatvilága jelenti.
Nem válogatósak: bogarak, kabócák, legyek, hangyák, poloskák, fémfürkészek, pókok, százlábúak és sok más ízeltlábú szerepel az étlapjukon. A Jeli Varázskert lucfenyvesei fészkelési lehetőséget nyújtanak számos királykapárnak, e lehetőség nélkül ezek a kedves kis madarak valószínűleg továbbvonulnának tőlünk. Magyarországon ők is védett madarak.
Léprigó (Turdus viscivorus)
Amikor a léprigó fiókái júniusban elhagyják fészküket, óvatosan kell lépkednünk, a csemeték valószínűleg a közelben bujkálnak.
A többi rigófajhoz hasonlóan a léprigó fiókái is előbb hagyják el a fészket, mint hogy repülni tudnának, ilyenkor az aljnövényzetben keresnek menedéket.
Okosan, külön-külön bújnak el, így a ragadózók kevesebb eséllyel találnak rájuk. Hazánkban ez a legnagyobb termetű rigó, Jeli térségében az egyik legnagyobb állománya él. Jellemzően olyan fákon figyelhetjük meg, amelyeken fagyöngy vagy fakín található, mert télen leginkább fagyönggyel táplálkozik. Nevét is innen kapta, a régi madarászok a sárga fagyöngy (fakín) ragadós termésének segítségével csalták őket szó szerint lépre.
Mogyorós pele (Muscardinus avellanarius)
Ha szúrós, tövises, tüskés bokrok között az éles szemű megfigyelő gömb alakú fűfészekre bukkan, valószínű, hogy egy kedves kis rágcsáló, a mogyorós pele lakhelyére akadt.
A hazánkban védett, mindössze 6-8 cm hosszú állat igazi hétalvó, októbertől áprilisig alussza téli álmát. Nappal jórészt alvófészkében pihen, éjszaka indul élelembeszerző körútjára.
Nem válogatós, de mint neve is mutatja, Nyugat-Európában fő tápláléka a mogyoró. Menüje a Kárpát-medencében sokkal változatosabb: a som, a makk, a csipkebogyó mellett az ízeltlábúakat sem veti meg. Évente 1-2-szer szaporodik, s ha bőséges eleségforrás áll rendelkezésére, egy alomban akár hét kölyök is születhet.
Nyuszt (Martes martes)
A varázskerti fák lombkoronáját pásztázva igazi légtornászra lehetünk figyelmesek. A menyétfélék családjába tartozó nyuszt legelterjedtebb Vas, Zala és Veszprém megye területén. Igazi erdei állat, mely az erdőtípusok között nem válogat. A lakott területeket kerüli, ellentétben rokonával, a nyesttel.
Ez a 43-51 cm hosszú ragadozó rendkívül ügyesen mozog a fákon, képes egyik fáról a másikra átugrani, eközben hosszú, bozontos farkát kormányként és fékezőernyőként használja.
Így képes megfogni a mókust, egyik jellemző zsákmányállatát. Elsősorban azonban rágcsálókat, rovarevőket, madarakat ejt el, és nagyon sok gyümölcsöt is fogyaszt. Vemhességi ideje igen hosszú, 8-9 hónap, s ellésenként 2-7 kölyök, jellemzően 3-4 jön világra.
Rézsikló (Coronella austriaca)
Az európai elterjedésű kígyófaj tudományos nevének jelentése: „osztrák koronácska”. A fejedelmi elnevezés onnan ered, hogy leírója, Joseph Laurenti a tarkóján látható mintázatot az osztrák címer kétfejű sasához hasonlította. A hímek barnák, vörhenyesbarnák (rezesek), a nőstények szürkék, feketések.
Magyarország nyílt, napos, sok rejtekhelyet kínáló tájain sokfelé előfordul, erdőszéleken gyakran találkozhatunk összetekeredve napozó vagy zsákmánykereső példányaival.
Viszonylag lassú mozgású állat, de ügyesen mászik bokrokon is. Téli nyugalmi állapotából már márciusban felébred. Zsákmányállatai elsősorban gyíkok, rágcsálók, egyéb gyengébb kisemlősök és fiatal kígyók. A rézsikló, mint valamennyi hazai hüllő, védett állat. Bántalmazni akkor is tilos, ha mintázata és nagysága alapján esetleg viperának nézzük. A viperák ugyanis fokozottan védett állatok.
Fenyőszender (Hyloicus pinastri)
Bizony, éles szemre van ahhoz szükség, ha a fenyvesekben élő lepkét, a fenyőszendert fel szeretnénk fedezni, ugyanis barnás-szürkés színével képes teljesen beleolvadni a környezetébe. Ha figyelmesen szemléljük a fekete szarvú pillangót, látható a hátán levő barnásvörös sáv, és az oldalain végighúzódó 1-1 hosszanti sárga vonal. A nőstény petéit kisebb csomókban leginkább az erdei- és lucfenyő leveleire rakja. Zöld hernyója igen látványos, a 7-8 centiméter hosszt is elérheti.
A fenyőszender első nemzedéke május–júniusban, a második július végétől szeptember elejéig repül. Rajzása az alkonyati órákban megkezdődik és késő éjjelig tart.
A széles körben elterjedt és gyakori pillangó keleten az Urálig és a Bajkál-tóig fordul elő, s Japánban is él. Hazánkban a fenyvesek egyik jellegzetes lepkefaja, Jeli környékén is gyakorinak mondható. Sajnos hernyója igen mohó: tömegesen károsíthatja az erdeifenyveseket.
Betűző szú (Ips typographus)
A főleg legyengült lucfenyők törzsén megjelenő, kézíráshoz hasonló minták sajnos szomorú hírrel szolgálnak: a betűző szú kezdett pusztító munkájába. Szerencsére az élő, egészséges lucfenyő igen hatékonyan védekezik e kártevő ellen. Gyantájával elönti a szú rágta járatokat, amivel el is pusztíthatja a betolakodókat. A kicsi, feketés rovar életmódja nagyon is egyedi.
Elsősorban a lucfenyő kérge alatt maga rágta járatokban él a puha háncsban. Tavasszal a talajban áttelelt felnőttek előbújnak a talajból, és hozzálátnak a szaporodáshoz.
Alkalmas fákra találva a hímek kis lyukat rágva behatolnak a kéreg alá, ahol úgynevezett „nászkamrát” készítenek. A faj jellegzetes névadó, „betűszerű” rágásképét a szülők és a lárvák együtt alakítják ki.
Arborétumunk növényvilága is számos különlegességet rejt. A varázslatos kert telis-tele van olyan lenyűgöző fákkal, amelyekre hazánkban a szabad természetben nem akad példa. Mégsem kell több ezer kilométert megtenni, hogy ezeket az egzotikus különlegességeket láthassuk.
Varázskerti sétánk során a világ számos országából származó egyedülálló, örökké zöldellő fenyőfélét csodálhatunk meg, és a szemkápráztató rododendronok virágzásának is tanúi lehetünk.
Atlaszcédrus (Cedrus atlantica)
A Varázskert mágikus pompája már a kapun belépve magával ragad minket, ahogy jobbra tekintve megpillanthatjuk az impozáns atlaszcédrusokat, amelyek természetes észak-afrikai élőfordulási helyük után kapták nevüket, s hazájukban a 40 méteres magasságot is elérik.
A rendkívül hosszú életű örökzöld akár 2-3000 évig is elél, lenyűgöző megjelenése és rendkívül jó minőségű fája miatt is lett az ókori hajóépítők kedvelt alapanyaga, illatos fájából készítették az egyiptomi múmiák koporsóit is.
Nem véletlen tehát, hogy valamennyi előfordulási helyén beépült a mitológiába, a Gilgames-eposzban a mesebelien szép kert is a Cédrus-hegy elnevezést viseli.
Hegyi mamutfenyő (Sequoiadendron giganteum)
A kert legismertebb örökzöldféléje a hegyi mamutfenyő. Amerikai hazájában él a jelenlegi legöregebb, 3200 éves példány, amely 95 méter magasságú és 12 méter törzsátmérővel büszkélkedhet.
Nem véletlen, hogy Kaliforniában autóutak is elhaladnak az egyes példányok törzsébe vájt alagutakban.
Ám ez a fenyőféle nem csak hatalmas mérete miatt különleges: aprócska tobozainak levetéséhez szüksége van az erdő állataira, a magok életben maradásához pedig, bármilyen meglepő, a tűzre is. Az avartűz nem károsítja a fát, 60 centiméter vastag kérge pont ezért fejlődött ilyen ellenállóvá, ellenben megtisztítja a talajt az aljnövényzettől. A tobozoknak így válik szabaddá az út, a csemeték pedig ezek után háborítatlanul fejlődhetnek. A Varázskertben a faóriások között északra haladva egy kilátóhoz jutunk, ahol rögtön felhívják magukra a figyelmet a még ennél is magasabbra növő parti mamutfenyők.
Parti mamutfenyő (Sequoia sempervirens)
Ez a rendkívüli fafaj a Sequoia-nemzetség egyetlen élő képviselője, neve a cseroki indián Sequoyah emléke előtti tiszteletadás, aki megalkotta népének ábécéjét. Bár gyakoribb a hegyi mamutfenyőnél, élete rövidebb, ennek ellenére az utókor még akár 1500 év múlva is láthatja ezeket a lenyűgöző örökzöldeket. Eredeti élőhelyén, Észak-Amerikában számos háborítatlan állománya maradt meg, ami egész egyszerűen annak köszönhető, hogy az érkező telepeseknek még nem voltak megfelelő szerszámaik a hatalmas fák kidöntéséhez. A parti mamutfenyő fája igen ellenálló, az amerikai aranyásók által épített házak közül sok még ma is áll.
Egyben a föld egyik legmagasabb fája is, legnagyobbra nőtt példánya az USA-ban látható.
A legméretesebbek az óceánhoz közel élnek, leginkább a sűrű csapadék miatt képződött ködben szeretnek sejtelmesen tündökölni. Azonban nem csak Amerikában léteznek bámulatos mamutfenyők, a varázsparkban megcsodálhatjuk Kína különlegességeit is.
Kínai mamutfenyő (Metasequoia glyptostroboides)
Az egyszer már kihaltnak vélt mamutfenyőt 1947-ben találták meg újra Kínában, ezért az országon kívül élő példányok nagy része egyetlen fától származik. A csak Dél- és Közép-Kínában honos faj 1980 óta védett, kivágását szigorúan tiltják.
A kínai mamutfenyő a ciprusfélék családjába tartozik, kitűnő alkalmazkodóképessége miatt mára az egyik legsikeresebb növény lett kertjeinkben.
Legfőbb jellegzetességei az átellenesen két sorban elhelyezkedő rügyei és hajtásai, s az, hogy lombhullató fenyő.
Kínai szúrósfenyő (Cunninghamia lanceolata)
A pompás parkba belépő vendéget a kínai szúrósfenyő köszönti. Ezt az érdekes, főleg Közép- és Dél-Kínában honos fajtát 1702-ben fedezte fel Európa számára James Cunningham skót sebész és természettudós, akinek a fenyő tudományos elnevezése őrzi a nevét.
A szúrósfenyő tekintélyes méretre, akár 25-30 méteresre is meg tud nőni.
A fiatalkorában még földig hajoló koronája később emeletekre tagolódik. Bár a kínai tájrész a tónál véget ér, a Távol-Kelet még korántsem, a szúrósfenyő mögött kezdődik Japán csodája.
Japánciprus (Cryptomeria japonica)
A Japán erdőire legjellemzőbb fák története magával ragadó. A legenda szerint egy japán szegény ember ültette szeretett császára temetésére ezeket a pompás fákat a Nikko hegyére.
A kétlaki, akár 30-70 méter magasságot is elérő örökzöld a Jeli Varázskert féltve őrzött kincse.
A parkban megcsodálható azonban két olyan örökzöld is, amelyet előszeretettel használnak karácsonyfának a világ különböző pontjain.
Kolorádói jegenyefenyő (Abies concolor)
A varázspark Hétforrását három oldalról körbevevő „Sziklás-hegység” erdején keresztül haladva találkozhatunk az óriási hamvas-borzas tűkkel büszkélkedő kolorádói jegenyefenyővel. A legtűrőképesebb jegenyefenyők egyike. Eredeti környezetében 50-60 méterre is megnő, törzsének átmérője eléri a másfél-két métert. Koronája szabályos emeletekben áll, alsó ágait csak nagyon idős korában kezdi elveszíteni.
Bizonyára ezen tulajdonságai miatt is lett a kolorádói jegenyefenyő Kaliforniában szinte „a” karácsonyfa, de másutt is egyre inkább hódít ebben a szerepkörben.
Tűlevelei a száraz szobalevegőn is hetekig megtartják színüket, és később sem hullanak le, csupán felvesznek egy még mindig csodálatos sárga árnyalatot. Tűlevelei rugalmasak, nem szúrnak, megtört levelei pedig narancsos illattal kápráztatnak el.
Kaukázusi jegenyefenyő (Abies nordmanniana)
A Nordmann-fenyőnek is hívott kaukázusi jegenyefenyő dísznövényként Magyarországon is terjed, karácsonyfaként is divatos örökzöld.
Nevét Alexander von Nordmann finn zoológusról kapta.
Mint neve is mutatja, a Kaukázusból származik; eredeti termőhelyén erdőket alkot. A húsz-harminc méter magasra növő, tömött, kúpos koronájú fa levelei kellemesen narancsos illatúak. Ha sétánk során egy ismeretlen magyar katona sírjához érünk, azt a Varázskert legnagyobb látványossága, a Katawba havasszépe öleli körül.
Ketaba havasszépe (Rododendron catawbiense)
A Jeli Varázskert igazi ékkövei az örökzöld rododendronok. A május végén virágzó örökzöld 2-3 méteres óriási bokrai nagy, lilásrózsaszín, dús virágokkal gyönyörködtetik a látogatókat.
A már kihalt katawba indián néptörzs nevét őrző havasszépének sok szép színváltozata, hibridje ismert.
Sárga havasszépe (Rododendron flavum/luteum)
A Sárga havasszépe Ketaba nevű rokonához képest valamivel kisebb, de még mindig impozáns, 1-4 méteresre növő, széles lombú, csodálatos virágú örökzöld növény. Élőhelye Kelet-Európa vidéke a Kaukázusig és a Fekete-tengerig.